A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lúgosítás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lúgosítás. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. augusztus 11., kedd

Vizet iszok és bort prédikálok!

Sokat beszéltem már a lúgosítás és a vízfogyasztás fontosságáról.

De hogy bizonyítsam is mindezt, egy nagyszabású kísérletbe bocsátkoztam.

Ugyanis az igazat megvallva a szülés után bizony rajtam is maradt 5 kg plusz az előző súlyomhoz képest, mint nagyon sok kismamán. Egyébként eredetileg is volt rajtam kb. 7-8 kg felesleg.

Úgy döntöttem, hogy a PH csoda című könyv nyomán drasztikus lúgosításba fogok.


Teszem mindezt úgy, hogy a napi lúgos víz mennyiségemet 3-ról 4-5 literre emelem, és az általam elfogyasztott étel 70%-a nyers zöldség.

A kisfiam 7 hónapos, és még teljesen anyatejes. Ezért nagyon nehezen hoztam meg ezt a döntést. Mi lesz, ha elkezd a szervezetem méregteleníteni? Hisz minden bekerül a tejbe is.

De aztán mondtak nekem valamit, ami meggyőzött. Természetesen a fokozatosság elve mellett is juthat némi lerakódás a tejbe, de cserébe a helyes táplálkozás következtében egy sokkal táplálóbb tej lesz még így is. Hisz a helytelen táplálkozással is csupa szenny ment át, és azon nem aggódtam annyira, mikor édességhez vagy kenyérhez nyúltam.

Szóval elkezdtem egy intenzív nyerszöldség plusz lúgos víz kúrát két hete. Terveim szerint leírom majd, hogy milyen eredménnyel jártam.

Egyelőre csak annyit, hogy máris sokkal jobb a közérzetem.
Napközben nem érzem folyton, hogy amint elalszik a baba, nekem is azonnal pihennem kell, mint ahogy már születése óta éreztem. Hisz valljuk be, nem sok éjszakát aludtam eddig teljesen megszakítás nélkül át karácsony óta!

Arról nem beszélve, hogy már 4 kg-tól rögtön meg is szabadultam, miközben nem éhezek, és tejem is van továbbra is bőséges mennyiségben.

Én ezt a lúgos vizet iszom.>>>

2009. augusztus 7., péntek

Egészséges fogyás



A karcsúság egy természetes állapota az emberi testnek. A hájra azért van szüksége, hogy megkösse a szervezetünkben felhalmozódott savakat, mérgeket.

Így tehát sokan azért nem tudnak lefogyni, mert nem jól gondolkodnak. Azt hiszik, ha majd lefogynak, egészségesebbek lesznek. Pedig nem így működik! Én sem régóta tudom a titkot, de most világgá kürtölöm:

Ha az egészségünk helyreáll, nincs többé szüksége a szervezetünknek arra, hogy raktározgasson. Végre nagytakarítást végezhet, és azonnal meg is szabadul a feleslegtől.

A titok tehát az, hogy vissza kell állítani az egészséges PH-t a szerveztünkben (ami enyhén lúgosat jelent), így helyreáll az egészségünk, és a felesleg azonnal elkezd leolvadni rólunk.

Ezt garantálom!

És hogy hogyan? Egyszerű, mint az egyszer egy: lúgosítsunk!

Napi 4 liter lúgos víz csodákra képes. De azért jó, ha nem romboljuk le az eredményeit a savasító ételeinkkel. Tehát célszerű sok nyers zöldséget is enni emellett.
Én speciel csak arra figyeltem, hogy bármit egyek is, annak 70%-a nyers zöldség legyen.
És ennyi bőven elég volt! Nekem bevált! És mindenkinek, aki hajlandó volt ezt az életmódváltást megtenni.

Neked megér ennyit az egészséged?


2009. augusztus 3., hétfő

VAN ÉLET A HALÁL ELŐTT?!

Az elsavasodás természetes! … De csak a halál után.



Hihetetlen, hogy milyen mértékben savasítjuk a szervezetünket nap, mint nap. És közben minden egyes étkezéssel ássuk saját sírgödrünket.

Hisz a savasodás egyfajta bomlás, rothadás. Már élő emberként kezdjük. Pedig ez csak a halálunk után kellene, hogy elinduljon. Akkor viszont a világ legtermészetesebb dolga, hogy lebomlik a testünk.

De vajon miért van annyi betegség, rossz közérzet, rák, allergiák?

Vajon mit teszel a túlélésedért?

Vagy inkább mit teszel a túlélésed ellen?

Cigaretta, kávé, gyorséttermi ebédek, rohanás, stressz. Vajon meddig húzható még így?

Vajon meddig bírja a szervezeted állni még a sarat?

Biztosan akarod feszegetni a határokat?

Mert ha nem, van megoldás! Lúgosíts és tovább élsz!

Sőt! Egészségesen és energikusan!

Nem ér meg ennyit???


2009. július 31., péntek

Két legyet egy csapásra!




Gyermekkoromban azt hittem, hogy az teljesen normális, hogy egy héten csak egyszer volt székletem.

Felnőtt fejjel tanultam meg, hogy ez nagyon egészségtelen, hisz rengeteg méreganyag rakódik le és pang a végbélben, és ez számtalan betegség okozója lehet.

Ettől kezdve nagyon sokat szenvedtem, hogy orvosoljam a helyzetet. Napi szinten használtam végbélkúpot. Ami sajnos rövid idő alatt rászokást eredményez. Aztán forró vizet ittam reggelente. Mondanom sem kell micsoda élmény volt!

Most felkelés után iszok általában másfél liter vizet. De a székletem már 2-3 dl-től megjön.

Továbbá candidás is lettem, ami a fenti problémámmal szoros összefüggésben alakult ki. Az állandó kellemetlen szájszagról már nem is beszélve, és hogy az mennyi szenvedést okozott. Nem beszélve a depresszióról, fáradékonyságról, rossz közérzetről, amelyek mind-mind a candida következményei voltak.

A candida ellen a vízfogyasztás mellett a megfelelő táplálkozásra is odafigyeltem. Az édességről és minden nemű szénhidrátról le kellett teljesen mondanom egy időre, és főleg nyers zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanom, így lúgosítottam.

No, és persze sok vizet ittam. (Akkor még nem tudtam a lúgos víz létezéséről, pedig az lett volna az igazi aduász! )


Engem azzal fenyegettek, hogy a candidából kigyógyulni nem lehet, csak esetleg szinten tartani.

Tévedtek!

Már évek óta teljesen tünetmentes vagyok. Kíváncsiságból voltam egy mérésen, de nem mutatták ki a candida jelenlétét.

Tehát, ha igazán akarsz tenni az egészségedért: VÍZ+LÚGOSÍTÁS, és te is többet üthetsz majd egy csapásra!

2009. június 25., csütörtök

Először szédültem a lúgos víztől

Megvettük a gyönyörű, digitális kijelzős, „beszélni is tudó” vízionizáló gépünket, amin beállítható sima tisztítási funkció, savasítás, és lúgosítás több fokozatban.

Én a végletek embere vagyok, ha valamibe belefogok, akkor azt csinálom teljes gőzzel. Szóval elkezdetem inni a lúgos vizet, aminek volt négy fokozata… természetesen a negyedik fokozatúval kezdtem. Gondoltam had szóljon!

Egy napon belül erős fejfájás kezdett gyötörni, és kicsit még szédültem is. Gyanús volt, hogy pont a vízívás megkezdését követően jelentkezett a rosszullét. Felhívtam tehát a céget, akiktől vásároltam, hogy megtudjam, mit tudnak erről mondani. Hátha valami gond van a géppel.

Mint kiderült ezek szokványos méregtelenítési tünetek, melyek a lúgos vízben lévő nagy mennyiségű oxigén miatt jelentkeznek. Pontosan ezért van benne a használati útmutatóban, hogy a lúgos víz fogyasztását fokozatosan kell felépíteni. Talán el kellett volna olvasnom…

Tehát 2-3 napig az 1-es, 2-3 napig a 2-es és utána lehet csak a 3-as és 4-es fokozatú vizet inni. Ezzel elkerülhetők az intenzív méregtelenítési tünetek. Hát igen, ne legyünk olyan hamariak!

Miután megértettem, hogy miről van szó, fokozatosságra intettem magam. A mellékhatások szinte azonnal megszűntek, és nyugodtan állíthatom, hogy sokkal egészségesebbnek, energikusabbnak és ezáltal boldogabbnak is érzem magam azóta.

2009. június 22., hétfő

A várva várt gyermekáldás lúgos vízzel

Kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt kétségbeesetten fordultunk egy természet gyógyászhoz, mivel másfél éve hiába próbálkoztunk,nem estem teherbe . Ő megállapította, hogy mindkettőnk szervezete tele van mérgekkel, és nagyon el vagyunk savasodva.

Egészség centrikus emberek lévén marok számra szedtük a vitaminokat, viszont egy apróság elkerülte a figyelmünket. Az egészség alapja sokszor sokkal egyszerűbb dolgokban rejlik, mint gondolnánk. Mivel a testünk 70%-a víz, talán nem meglepő, hogy a leglényegesebb az, iszunk-e elegendő vizet, és milyen minőségű víz az, amit fogyasztunk.

Tulajdonképp 30 kilogrammonként kellene másfél liter vizet fogyasztanunk naponta. Tehát egy átlagos 60 kg-os embernek napi 3 liter vízre lenne szüksége a normális működéshez. Hangsúlyozom vízre, és nem üdítőre, vagy leves levére.

Mi azon nyomban elkezdtünk ásványvizet inni a napi mennyiségnek megfelelően. Ezzel már önmagában is javítottunk az egészségünkön. De volt egy apró kényelmetlenség. Egy karton víz átlagban egy másfél napig volt elég kettőnknek, mivel annyira belejöttünk az ivásba, hogy egyre többet és többet kívántunk. Ez viszont nem csak, hogy drága dolog így, de autónk nem lévén, elég körülményes is, hisz gyalog cipeltük haza a vizet karton számra nap, mint nap.

Gondoltam, elkelne már egy víztisztító gép otthonra, hogy ne járjon ennyi kényelmetlenséggel a vízívás. Így hát elkezdtem utána olvasni a víztisztító gépeknek. Így tudtam meg, hogy ráadásul az ásványvíz, amiért mi súlyos pénzeket fizettünk a boltban, még csak nem is tiszta. Tele van rengeteg szennyeződéssel, valamint a semleges kémhatása miatt a szervezet elsavasodását is nehezebben fordítja vissza. Viszont a kellemes meglepetés az volt, hogy létezik olyan víztisztító, ami a tisztításon túl, még lúgos kémhatásúvá is teszi a vizet, ezáltal is gyorsítva a sav-bázis egyensúly helyreállítását.

Áttértünk a lúgos víz fogyasztására, és ezután 3 hónappal a terhességi teszt végre azt mutatta, amire már hosszú ideje vágytunk: megfogant a kisfiunk. Kattints ide és nézd meg azt a gépet, ami nekünk is segített.